Dürer: Fénybe metszett vonalak

Dürer – Fénybe metszett vonalak
Időszaki kiállítás a Bibliamúzeumban
(2017. június 15. – szeptember 23.)

A BibliamúzeumrólDürer – Fénybe metszett vonalak Időszaki kiállítás a Bibliamúzeumban
A múzeum korábbi formájában 23 évig működött a Dunamelléki Református Egyházkerület budapesti székházában, majd 2011-ben bezárták, és teljes körű átalakításon esett át. A korábbi, jóval kisebb alapterületű múzeumot kibővítették: a budapesti teológia romos pincéjét és kazánhelyiségét átépítették korszerű kiállítótérré.

Az időszaki kiállító tér
2013-tól a múzeum megüresedett, egykori helyszíne időszaki kiállítások megrendezését tette lehetővé.
A hely sajátosságaiból adódóan olyan kiállításokkal találkozhattak a látogatók az elmúlt évek során, amelyek szellemisége magában hordozza azokat az értékeket, amelyeket a Bibliamúzeum, mint az időszaki kiállítási tér megálmodója és működtetője,  képvisel.
A megrendezett tárlatok során folyamatosan alakultak, formálódtak a kiállítás szervezőinek elképzelései, mára a XX. századi képzőművészek munkásságának bemutatása került előtérbe.
Így  került  megrendezésre  Udvardi  Erzsébet,  Borsos  Miklós, Ország Lili, Bálint Endre, Konok Tamás, Egry József, Tóth Menyhért önálló tárlata.
A reformáció 500  éves  évfordulója  jegyében  jött  létre  az  ez  évi,  első  nagy  tárlat  „Most  töredékes az ismeretünk” címmel, amelyben 25 kiemelkedő magyar képzőművész bibliai ihletésű alkotásai kerültek a nagyközönség elé egy gyűjteményes kiállítás keretében.

Az új kiállítás
A megemlékezés sorozatot folytatva, a Bibliamúzeum Albrecht Dürer metszeteiből mutat be válogatást, Dürer – Fénybe metszett vonalak címmel.
A kiállítótérben elhelyezett képek túlnyomó része bibliai eseményeket felelevenítő műalkotás, láthatjuk Ádámot és Évát, a Passió eseményének történeteit: Krisztus elfogatása, kihallgatása, elítélése, megostorozása és kereszthalála, de felbukkannak a kiállításban portrék, paraszti életképek is.

Thomas Emmerling magángyűjteménye
A művek Thomas Emmerling (Németország) magángyűjteményéből érkeztek Budapestre. Egy korábbi interjú során a műgyűjtő így vallott küldetéséről: „A gyűjtők alapvetően rejtőzködő típusok, néha azért, mert  félnek  a  versenytől,  máskor  azért,  mert  a  biztonsági  kockázattól  tartanak.  Én  úgy  döntöttem, a nyilvánosság elé állok, mert vallom, a művészet mindenkié. Az a tapasztalatom, hogy amikor az emberek művészettel foglalkoznak, akár művelik, akár csak nézik, jó irányba változnak.”
A jelenlegi kiállításon 65 metszet látható, Albrecht Dürer után. A kollekció azokat a műveket tartalmazza, amelyeket Amand Durandt 1870 környékén nyomtatott az eredeti nyomódúcokról a Francia Nemzeti Könyvtárban,  Párizsban.

A heliogravűrök
A Thomas Emmerling gyűjteményéből érkezett alkotások heliogravűrök: E. Mariot által föltalált mélynyomtatásos eljárás. Heliogravűr: kézi festékezésre és kézi sajtón való nyomtatásra szánt fotomechanikus úton készült mélynyomtató forma elkészítése. A róla való sokszorosítás, valamint a reprodukció maga is a heliogravűr nevet viseli. A heliogravűr az összes fotomechanikus sokszorosító eljárások közül a legnemesebb reprodukciókat adja. A nyomtatóforma előállításához polírozott rézlemezre, arra alkalmas
szekrényben, finom aszfaltport rétegeznek, amelyet azután ráolvasztanak. A gyantaszemcsékkel borított rézlemezre diapozitívról másolt pigmentpapirost visznek át. A másolt képet meleg vízzel zselatinképre hívják elő. A zselatinképrelief megszáradása után az aszfaltszemcsék között lévő rézfölület maratásakor a vasklorid-oldatok áthatolásával szemben a vasklorid koncentrációjától és a zselatinréteg vastagságától és cserzettségétől függően, több-kevesebb ellenállást gyakorol. A szemcsék közötti rézfelületekhez a tónusértékektől függő mennyiségű vasklorid jut és ott ugyancsak a tónusértékeknek megfelelő térfogatú mélyedéseket hoz létre. Festékezéskor e mélyedéseket tamponok segítségével, melegítés által, megfelelően hígított kencés festékkel töltik ki.

Albrecht Dürer életútja
A magyarországi Ajtósról elszármazó édesapja 1467-ben kötött házasságot Barbara Holperrel Nürnbergben, és az ifj. Albrecht harmadik gyerekként látta meg a napvilágot 1471. május 21-én.
Dürer a szabad császári város, Nürnberg, Európa egyik legnagyobb és leggazdagabb városa levegőjét lélegezte be, amelyet a humanizmus, filozófia, tudományok és képzőművészetek szelleme hatott át.
Már  ifjú  éveiben  –  aranyműves  apja  által  támogatottan  –  kidolgozta  saját  rézmetsző  technikáját.
Munkássága forradalmi volt a művészetben és a nyomtatás történetében is.
Dürer kapcsolatot teremtett a gótika finom vonalai és a koncepció mélységét és a perspektívát előtérbe helyező reneszánsz között, sokat tanult a vonalvezetésről Martin Schongauer műhelyében.
Utazásai során szerzett tapasztalatait beépítette saját stílusába, egyúttal meg is újította az elsajátított technikákat.
Az asztrológia és az orvostudomány eredményei lenyűgözték. Tanulmányozta az emberi test működését is annak érdekében, hogy hiteles dimenziókat rögzíthessen. A humanizmus ideje volt ez, nem csoda, hogy az emberi testről készült rajzok és festmények kiemelkedő jelentőséggel bírtak. Bár tiltott volt, Dürer, akárcsak Leonardo, holttesteken tanulmányozta az emberi testet.
Metszeteiben megjelent a klasszikus forma, a perspektíva, a meztelen emberi test pontos anatómiai leírása és az oly sajátos, reá jellemző atmoszférikus fény.
Dürer rézmetszeteiben sok vallásos jelenettel találkozunk. Arra törekedett, hogy a hétköznapi ember számára érthető nyelven fogalmazza meg a vallást. Sokat tett azért, hogy Nürnbergben is gyökeret verjen a reformáció.
Albrecht Dürer sok tekintetben kora legkiválóbb művésze, aki megértette, hogy a változások új lehetőségeket teremthetnek, és halhatatlan műalkotásokat hozhatnak létre.

Lucas Cranach
A reformáció kapcsán ifj. Hans Holbein, Albrecht Dürer és id. Lucas Cranach nevét gyakorta egymás mellett említik a képzőművészetben. A Bibliamúzeum időszaki kiállítótere mögött, az üvegfal mögötti Ráday Műemlékkönyvtárban id. Lucas Cranach Alexandriai Szent Katalin vértanúsága című festménye látható, amely a művész korai főművének számít. A kép születésének ideje máig vitatott, 1505-1508 között készülhetett. Ráday II. Gedeon 1791-ben vásárolta meg egy lipcsei műkereskedőtől. Akkori ára nagyon olcsónak számított. Kezdetben Dürer által készített műalkotásnak vélték és nem vizsgálták meg alaposabban. Erre csak 1953-ban került sor. Fenyő Iván művészettörténésznek köszönhetjük a kép szerzőjének hiteles beazonosítást.

Támogatók
A Szépművészeti Múzeum támogatásának köszönhetően korabeli olajfestményekkel és és egy német mester ifj. Hans Holbein Haláltánc sorozata alapján készült aranyozott bronzplakettjeivel, valamint a Ráday gyűjtemény féltve őrzött több száz éves, Dürer korában nyomtatott könyveivel egészült ki a kiállítás. A könyvmalmot az Iparművészeti Múzeum kölcsönözte a kiállításhoz.

A kiállítás megálmodói, kurátorai:
Timár Gabriella és Horváth Gyula

Nyitvatartás
A Dürer – Fénybe metszett vonalak című kiállítás szeptember 23-ig, hétfőtől péntekig 10 óra és 19 óra között, szombaton 17 óráig tekinthető meg a Bibliamúzeum kiállítótermében. A belépés ingyenes.

A kiállítás kísérőprogramjai:
Múzeumok Éjszakája 2017. június 24.
Finisszázs 2017. szeptember 16. (Ars Sacra rendezvény programja is)

A kiállítás helyszíne:
A Dunamelléki Református Egyházkerület
Ráday Gyűjteményének Bibliamúzeuma

1092 Budapest, Ráday u. 28.
Tel.: 06 1 218 0266/161

e-mail:  bibliamuzeum@bibliamuzeum.com

www.bibliamuzeum.com

 

[accordion title=”Bogárdi Szabó István püspök megnyitó beszéde >”]

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A legegyszerűbb most az lenne, ha csak annyit mondanék: Dürer képei láttán eláll az ember szava, megnyitom a kiállítást. De miután  Pál apostol, Ézsaiás prófétát idézve, azt mondja a Korinthusi levélben, hogy „amit szem nem látott, fül nem hallott, emberszív meg sem gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek” (1Kor 2,9), és mivel ezt mondja, mégis csak szólnom kell néhány szót.  Erre amúgy maga Dürer is felhatalmaz bennünket, hiszen köztudott, hogy festményei, táblaképei, könyv illusztrációi, rézkarcai és fametszetei mellett elméleti munkákat is írt, egyet például a képzőművészetben oly nélkülözhetetlen arány-érzékről, ezért én is, igyekezvén arányt tartani, engedelmükkel megosztok Önökkel néhány gondolatot.

Legelőször azt, hogy eddig még nem fordult elő, hogy a kiállítás címével belső csendes vitát, mit mondjak, dialógust folytassak. Szép a cím, és találó: Fénybe metszett vonalak. Ez egyrészt találó módon jelzi, hogy amit itt, most a Bibliamúzeumban láthatunk, az Dürer életművének csak egy szelete, vagy mondjuk így: metszete. Hiszen a festményeket, a táblaképeket nem lehetett elhozni. Sok-sok múzeum jóvoltából döntő mód rézkarcokat és fametszeteket, könyvillusztrációkat láthatunk, melyek a maguk korában is több példányban jelentek meg, és még később is, amíg a dúcok és a metszet-negatívok megmaradtak. (S láthatjuk, milyen volt egykor a prés – a sajtó, és micsoda szépeket tudott akkor nyomtatni a sajtó!) És minden a fényről szól, még azokon a képeken is, amelyeket most nem látunk. Ám tudjuk, Dürer oly elegánsan és derűsen keverte a színeket (mert nemcsak a mértani testeknek, hanem a színeknek is van aránya), hogy egy-egy tenyérnyi kis festményen is képes csodálatos tájat mutatni. (Szerintem Dürer dolgozta ki a legalaposabban a képfelbontást, amely után csak áhítozni tudnak az okostelefon-készítők.) Megkockáztatom, hogy Dürernek valójában nem is magyar felmenői voltak, hanem inkább japán rokonai (művészetileg mindenképpen), az üres tér körberajzolt, körbefestett valóságának titkos tartalma mindenképp megengedi ezt a hasonlítást.

Mégis vitatkoznom kell a kiállítás címével, persze, csak belül, magamban. A düreri vonalak ugyanis nem zárnak el előlünk semmit. Tehát nem úgy van a fametszeteken és a rézkarcokon sem, és a szinte tenyérnyi illusztrációkon, sorozat-képeken, portrékon sem, hogy a vonal vagy a vonalak, a kontúrok és a perspektívák, a részletesen és markánsan kiábrázolt allegóriák és szimbolikus tárgyak csak egyre-egyre vennék előlünk a fényt, hanem éppen fordítva. A vonalak nem zárnak, hanem nyitnak.

A vonalak nem kerítés-rácsok, egymásra vont, sötétedő mértani idomok, hanem olyan ajtófélfák vagy ablakkeretek, amelyek mögött (vagy amelyeken túl) ott ragyog az osztatlan fény. Arra hívogatnak, hogy menjünk közelebb. Éppen úgy, ahogy egy ablakhoz közeledve azt érezzük, hogy egyre teljesebben állunk bele a fényben. A vonalak tehát nem zárnak, hanem nyitnak, megnyitnak számunkra is egy világot (így transzcendál a művész), de megnyitják ezt a világot is felénk, mert onnan, felülről, vagy belülről, vagy valahonnan, de mindenképpen túlról jön a fény – ez a transitio lucis. Fényjárás.

Pál apostol szavához visszatérve szeretnék még egy gondolatot megosztani önökkel. Azt mondja: „amit szem nem látott” – ezt értjük. Dürer is ismeretlen ismerős. Vagy még inkább, Dürer világa az ismerős ismeretlen. Mintha mindig láttuk volna, amit most itt láthatunk, és mégis mindig meghökkenünk, hogy mennyi mindent nem vettünk még észre, és csodáljuk, hogy milyen előkelően hív minket szemlélődni. „Amit fül nem hallott” – ezen sem hökkenünk meg. Dürer páratlanul tudta művészetével egyesíteni a képnek és a szónak az érzékeny dinamikáját. Alázattal illusztrál könyvet, készít passió-képeket, allegóriákat, apokalipszis-sorozatot, és éppen mert alázatos, képi invenciója nem nyomja el a szóbeli üzenetet. A képben fölfénylik a szó, az ige, amely a világosságot teremtette. Dürer ismerte ezt az érzékeny dinamikát. „Amit az ember szíve meg sem sejtett” – erről kell még néhány szót szólni. Ezt toldja hozzá az apostol a prófétához. Ha valakinek érzékeny a füle, észlelhette, hogy most nem úgy idéztem ezt a kifejezést, mint a legelején. A régi fordítás így mondja: amit az ember szíve meg sem gondolt, az új pedig így: amit az ember szíve meg sem sejtett. De lehetne úgy is, hogy ami az ember szívében meg sem fogant, vagy még inkább, ami az ember szívébe fel sem jutott, meg sem érkezett. Pál ugyanis kora görög szókészletét használva itt az anabaszisz szót használja (a Vulgata ezt ascensio-nak fordítja), ami önmagában felemeltetést jelent. Filozófiai értelemben úgy is alkalmazható a szó, hogy ami az érzékiből felemelkedik az elgondolhatóba, a tapasztalatiból elérkezik a reméltbe, az, aminek önmagán túlmutató távlata van. Ami eljut a szívbe, az az igazán fontos. Hogy aztán a szív együtt lásson az elmével és az akarattal.

Dürer tehát szemlélni tanít bennünket, most is, de egyúttal arra ösztökél, hogy a szívünket is nyissuk meg annak meggondolására, vagy ha tetszik, megsejtésére, hogy milyen tökéletes, szép és dicsőséges az Isten teremtett világa.

(Megnyitó beszéd, Dürer, Fénybe metszett vonalak c. kiállításán, Bibliamúzeum, 2017. június 15.)

[/accordion]


Ries Abigél fotók

Szólj hozzá!

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.