Egry József – Dolgaim

Egry József festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás április 13-án, Budapesten a Ráday Gyűjtemény Bibliamúzeumában. A múzeum kiállításainak soron következő tárlatára győri, miskolci, bajai, kecskeméti, veszprémi múzeumokból és a Magyar Nemzeti Galériából érkeznek a műalkotások.

A kiállítás a Dolgaim címet viseli, ezt a kifejezést maga a művész használta, amikor alkotásairól mesélt. A tárlaton különböző technikájú műveket láthatunk, nagyméretű olajfestményektől a tenyérnyi levelezőlapra készült rajzokig, az olajpasztelltől az akvarellig és a ceruzarajztól a sokszorosított grafikáig.

A kiállítás bepillantást enged az életműbe a korai alkotásoktól egészen a késői festményekig. Egry József számos önarcképet készített, ebből most több mint fél tucat látható a Ráday utcában.

 

„Egry József művészetében – ecsetjében, ceruzájában, alkotásaiban, dolgaiban (ahogy ő mondogatta) – az a zseniális, a szó eredeti, latin gyökerű értelmében, az benne az ingenium, hogy átadja egész elménket a világteremtés első mozdulatának: legyen világosság! Vagyis előbb volt fény (világosság), mint ember. Vagyis, ha el akarunk jutni a létünk titkához, ha érdekel még eredendő meghatározottságunk, ha tudni akarjuk, hogy az isteni igen megelőz minden tagadást, akkor arra kell elindulnunk, amerre a világosság lakozik.”

Bogárdi Szabó István püspök megnyitó beszéde >

Megnyitóbeszéd 1.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink!

„Melyik út visz oda, hol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye?” – ezt kérdezi az Úr Jóbtól (Jób könyve 38,19), a nagy szenvedőtől, aki kizárólag Istennel akarja elrendezni perét, szenvedése és méltatlan gyötrettetése okán. Mert ahhoz, hogy az ember a maga sorsával fölmagasodhasson az isteni titkokig, és fejtegetni tudja a Gondviselés dicsőségét, ahhoz képesnek kellene lennie arra is, amit ugyanitt mond az Úr Jóbnak: „Ékesítsd csak fel magadat fénnyel! (…) Öntsd ki haragodnak tüzét, és láss meg minden kevélyt és alázd meg őket! (…) Akkor én is dicsőítlek, hogy megtartott téged a te jobb kezed!” (Jób 39,5–9.)

Azért idézem a bibliai bölcsesség szavait, mert Egry József művészetéhez mindannyiunknak elemi köze van. Azt ugyanis nem a művészeti stílusirányok, mozgalmak, tiszavirágéltű kánonok, mű-filozófiai lelkesülések és fanyalgások mondják meg, hogy mit mond – illetve mit mutat meg – a művész, hanem mindig az sejteti meg, hogy mit mutat meg, hogy ékesít-e minket fénnyel és megmutatja az utat oda, ahol a világosság lakik.

Egry József festészete számomra titkos ajándék volt mindig. Az első szép színes művészeti album, amire pénzem tellett segédlelkészként egy Egry-album volt, egy antikváriumban vettem még az 1980-as évek közepén – azóta is áldom, aki eladta és én így hozzájuthattam. A leginkább az Aranyhíd ragadott meg, mi más? ­Mint mindenkit, aki a Balatonban akár egyik, akár másik végéről nézvést átélte már, hogy nem ok nélkül kérdi az Úr Jóbot: melyik út visz oda, ahol a világosság lakik? S annyit még a könyvekhez, hogy amikor megjelent Paul Tillich Rendszeres teológiája, a kiadó elfogadta javaslatomat, hogy a borítóra Egry festménye, az Aranyhíd kerüljön –, merthogy Istenről szólván, nem árt Jób barátainak, a teológusnak sem hallani a kérdés: melyik út visz oda, ahol a világosság lakik? – Ha ezt nem hallják, ha e kérdés nem állítja őket feltétlen teremtményi függőségbe, ha nem hatja át őket az, hogy még a Nap is elpirul, és a Hold megszégyenül, ha a szavával világosságot teremtő Úr uralkodik (ahogy a próféta mondja: Ézsaiás 24,23), akkor mit felelhetnek az ilyen egyszerű kérdésekre, hogy:

Van-e íve a fénynek? Mint itt látjuk, van íve egy kosárnak egy asszony fején, a kalapnak a Krisztust kínzó pribékeken, a csónak orrának, ahogy a fény felé hajol, a kikötői mólónak, a dombra kapaszkodó útnak, és a dombnak, a tópartnak és az öbölnek és fényzuhatagnak. És megrajzolható-e a fény? Ceruzával, szénnel, feketén-fehéren? Pasztellel és festékkel? És mi a fény igazi színe? Az arany, az ezüst? Ősszel mutatkozik-e inkább a lényege a színtelített szüretben? Vagy inkább a világ hézagaiban lakozik? És mi a színe a ragyogásnak? Vagy azt inkább hallani kell, ahogy Ady verse mondja? És ha köd ül a fénysugárra és táncol is rajta, elhordozza-e hátán a homályt a ragyogás? És ha fény vetül a szomorú arcra, megsejtjük szebbik énünket?

Egry József művészetében – ecsetjében, ceruzájában, alkotásaiban, dolgaiban (ahogy ő mondogatta) – az a zseniális, a szó eredeti, latin gyökerű értelmében, az benne az ingenium, hogy átadja egész elménket a világteremtés első mozdulatának: legyen világosság! Vagyis előbb volt fény (világosság), mint ember. Vagyis, ha el akarunk jutni a létünk titkához, ha érdekel még eredendő meghatározottságunk, ha tudni akarjuk, hogy az isteni igen megelőz minden tagadást, akkor arra kell elindulnunk, amerre a világosság lakozik. Augustinus mondja valahol, hogy árnyék csak ott lehet, ahol ragyog a fény. A világosság pedig Krisztusban felragyogott közöttünk –, arra van az út, amely a feltámadáskor túl fölemeli a sötétlő sírüregtől a tekintetet a mennyei dicsőségig. Az a dolgunk – ha Istennel van dolgunk –, hogy ékesítsük magunkat fénnyel, hogy el ne vétsük, merre vezet az út.

A kiállítás rendezői egy kis cölöpmólót állítottak ide – ez most a szemlélődés helye. De kérem, ne feledjék, itt Önök korszerűtlen dologra adják fejüket, ha szemlélődni fognak. A modern kor az ismeretet, a tudást a dolgok megragadásában, kézbevételében, manipulálásában, mérlegre tételében, kiporciózásában, megmérésében látja. A régiek szerint az igazi ismeretet kontemplációban nyerjük el. A tudás nem zsákmány, nem ragadomány, hanem ajándék. Nem felkutatás és felfedezés, hanem rátalálás és beismerés. De mit mondok itt modernről és régiről?! Inkább emberiről és örökkévalóról kell szólni. A fény az örökkévaló előszobája, a világosság a mulandó határa, ahonnan a mindig-valóba nyithat óhajtó szívünk. Amikor egymáshoz hajlik a tó partja és a világon átragyogó fény, értjük már, miért jelentette magát harmadszor is a feltámadott Úr egy tó partjáról a vízen vergődő halász-tanítványoknak, és miért érezzük mi, magyarok úgy, hogy az a tó, a Tibériás tengere, lehetett volna, lehetne a mi tavunk is, a mi Balatonunk is, ahol a Gondviselő fénybe öltözteti teremtését újra meg újra. Nem oly lehetetlen hát, amit az Úr kér Jóbtól – alázat és kegyelem kell hozzá. Vagy inkább fordítva: kegyelem és alázat

2016. április 13., Egry József tárlatának megnyitóján

„Előbb az asszony keszthelyi házában, majd Badacsonyban a vincellérházban, később az állomás közelében épített műtermes házban élt és alkotott. A Balaton, Badacsony környéke, a szelíd Pannon táj népe magával ragadta Egryt. Éveken át kutatta festő ecsetjével e varázslatos táj megjelenítési lehetőségeit, míg a húszas évek elején rátalált saját, társtalan képi világára.”

Kovács Zita művészettörténész megnyitó beszéde >

Megnyitóbeszéd 2.

Vak mélységből tört ki magányos lelke lobogva:
otthona, szárnyat adó műhelye lett ez a táj.
Művei azt mondják: a világ szörnylakta sötétjét
emberi szépséggé bontja-teremti a fény.

– olvasható Keresztúry Dezső epigrammája Egry József legendás badacsonyi házának emléktábláján. Esszenciális összegzése ez életművének. Élt hatvannyolc évet, ebből negyven éven át alkotott a 20. századnak egy különleges korszakában.

Életrajzi adatai akár tipikusnak is mondhatók, életébe korán belépett a fény és az árnyék váltakozó kettőssége. A szegény, csaknem földönfutó család 1889 őszén került Budapestre, ahol a nyomasztó nincstelenségben felnövő gyermek számára a színház és az önfeledt rajzolás jelentett menedéket. 1900 körül Lotz Károly egykori tanítványához, az arcképfestő Korcsek Jánoshoz került. Beiratkozott a Mintarajziskolába. Megismerkedése Lyka Károllyal fordulópontot jelentett sorsa további alakulásában, akinek segítségével egy évre Párizsba került. 1907-től rendszeresen kiállított, rajzai szatirikus lapokban jelentek meg.

A tízes évek elején néhány hónapot Belgiumban töltött, a múzeumok gyűjteményeiben Memling, Jan van Eyck, Rembrandt és elsősorban Grünewald műveit tanulmányozta. Utóbbit azért, mert „kevés mester tette annyira magáévá Krisztust a piktúrában”, mint ő. Ideje nagy részét a kikötőben töltötte: munkásokat, rakodókat, hajósokat festett, széles, vaskos ecsetvonásokból felépített, kontúrok közé zárt kompozícióiban. Újabb hosszú útra csak élete delén, 1930-ban indult, amikor barátai anyagi támogatásával eljutott a szicíliai Taorminába. Itt festett képei oeuvre-je fő művei közé tartoznak.

A tanulmányok, az utazások, a találkozások során megismert mesterek és szellemi hatások, ha el is gondolkodtatták, festészetére nem gyakoroltak jelentős hatást – e tekintetben is szuverén személyiség volt. Felesleges őt bárkivel összevetnünk, összemérnünk, stíluskategóriák közé sorolnunk. Figyelemreméltó, útjelző művek során át jutott el letisztult belső világához, s mikor ehhez festői eszközeit is megtalálta, egyszerre egyedülálló, senkihez sem mérhető jelenséggé, jellé vált a magyar művészet történetében.

Az 1904–1913-ig tartó korszak témáit életének meghatározó tapasztalataiból, az őt körülvevő világ jelenségeiből merítette. Noha már ekkor sem csupán a látvány hűséges lefestésére törekedett, még távol volt azoktól az esszenciális művektől, amelyeket az alkotás folyamatában lelkének belső rezdülései diktáltak. E folyamatról így írt: „A látottakat ismertté, az ismerteket tudottá, a tudottakat élménnyé, az élményeket magasztossá kell tennünk, hogy művészetet hozhassunk létre.”

1915-16-ban fordulat követezett be Egry József életében. Az első világháborúban segédszolgálatos katonaként gyakorlatozás közben beszakadt a jég alatta, s hosszabb ápolást követően, a badacsonyi katonakórházba került. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Pauler Juliskával. A tüdejével, asztmájával betegeskedő festőnek anyagi biztonságot és életre szóló gondoskodást jelentett ez a házasság.

Előbb az asszony keszthelyi házában, majd Badacsonyban a vincellérházban, később az állomás közelében épített műtermes házban élt és alkotott. A Balaton, Badacsony környéke, a szelíd Pannon táj népe magával ragadta Egryt. Éveken át kutatta festő ecsetjével e varázslatos táj megjelenítési lehetőségeit, míg a húszas évek elején rátalált saját, társtalan képi világára. Egy korai élménye nyomán fogalmazta meg művészi programját: „Életem egyik legnagyobb élménye volt az az éjszaka, amikor a halászokkal először kimentem a vízre. Semmi mást nem láttam, csak a gyönyörű csillagos eget és a tükröződő vizet, a ladik könnyen ringott velünk, s valami remegő pára összekötötte körülöttem az eget és a vizet, s ekkor úgy éreztem, hogy valahol a végtelenség közepében vagyok, s ennek az éjszakának az átélése újra a kezembe adta az ecsetet.”

Alkotásaiban Egry József nem csupán a Balaton teremtett világának szépségeit fedezte fel, a tópart monumentális román boltíveinek lendületét boldogan követte ecsetjével: „a valóság égi másaként” festette meg a víztükör ragyogását, a nádasok, csendes öblök békéjét, a dombok szelíd hajlatait, a füzek, a „balatoni pálmák” hajladozásait. Kristálytiszta szerkezetű képein jellé válva jelenik meg a látható és a láthatatlan világ: a szántóvetők, pásztorok, szőlőművesek világa. Vonalaival végigsimítja formáikat, színeivel átvilágítja testüket, hogy szemünk behatolhasson szívük, lelkük legmélyéig. „A Balatont a szegény halászok avatják szentté – írta naplójában – láttam egy öreg parasztot, amikor belemártotta ujját a Balaton vizébe és keresztet vetett magára.”

Krisztus és a Szentírás lelkisége 1901-től minden alkotásában jelen van, minden művén jelet hagy, s ez külön helyet biztosít számára az egyetemes keresztyén művészet történetében. Ahogyan Grünewald, ő is a teremtő, szerelmes, az emberrel megbékélő Istenben hitt, a szegények, a megalázottak, a meggyötörtek Krisztusában. Ezt a lelkiséget, Isten-keresésének stációit fogalmazzák meg önarcképei is. A magyar Genezáreti tó, a Balaton partján, a badacsonyi földön élő névtelen emberek, földművesek, halászok, pásztorok világának ábrázolása a Lélek kiáradásának, megtestesülésének őszinte, alázattal telt jelképei.

Ahogyan csak egy másik művész tudja megfogalmazni:
„S jött egy ember, nem fertőzte történelem
és bűn, de roskasztotta a legsúlyosabb feladat:
hogy éljen, mint egy ember, és megváltó
gondolatként benyomuljon a kéjelgő kegyetlenség
agyagépületébe.
Senki sem óvta tőlünk.”
(Brechbühl: Krisztus kigúnyoltatása, Tandori Dezső ford.)

Mindazok számára, akik értik őt, nyilvánvaló igazságokat fejez ki világosan, egyszerűen, minden részletet a kifejezés erőteljességének alárendelve. Művészetét szolgálatnak tekintette, melyhez mindhalálig hű maradt.

Egry József tudta: csak úgy ismerhetjük meg a Genezis okát és értelmét, a teremtés és a teremtett világ titkait és csodáit, ha megértjük, hogy a Teremtő maga is művész, aki az alkotás gyönyörébe belefeledkezve a Mindenséget tekintette a megformálódó Világ alapanyagának. Egry József a minket körülölelő világot a Genezis felől közelítette meg, s nem a szárnyaszegett racionalizmus után sántikálva. Mert hitt abban, hogy világunk nem a véletlenek alakította sokféleség, hanem az Örök Alkotó kéz műve.

Kovács Zita – 2016. április 13., Egry József tárlatának megnyitóján

Egry József – Dolgaim
2016. április 13. – szeptember 30.
Bibliamúzeum
Budapest, 1092, Ráday utca 28.

Együttműködő partnerek:
Herman Ottó Múzeum, Miskolc
Kecskeméti Katona József Múzeum, Kecskemét
Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr
Türr István Múzeum, Baja

Megjelent sajtó közlemények:
Jakus Ágnes: Ahol a világosság lakik. Parókia – református portál. 2016.04.18.
http://www.parokia.hu/v/223/

Jakus Ágnes: Mit üzen az ecset? Parókia – református portál. 2016.05.23.
http://www.parokia.hu/v/mit-uzen-az-ecset/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.