Füle Tamás – ahol összeér Ég és Föld

A kiállítás megnyitója 3 részből áll: hivatalos, személyes és irodalmi

I. Hivatalos

Füle Tamás „ahol összeér Ég és Föld” c. fotókiállítását a Ráday Gyűjtemény bibliamúzeumi kiállítótermében hivatalosan megnyitom. Akik eddig megnézték nem hivatalosan tették, bár nem is teljesen illegálisan tekintették meg. Mostantól viszont majdnem bármikor! (kis taps)

II. Személyes

Füle Tamásról sokmindent tudunk, s jó néhány dolgot pedig nem, de azokat jobb is, hogy nem. Tudjuk, hogy mérnök-családból származik, költészettel is megáldott a csal
ád, tudjuk, hogy a hangok „szereléséhez”, tervezéshez is ért, és mostani fő területe Dunamelléki Egyházkerület számítógépes profil arculatának tervezője és megvalósítója. Ezen kívül az egyik legnépszerűbb és legjobb egyházi portál a Parókia megálmodója, megvalósítója, továbbfejlesztője. Emellett szerkesztőségvezető, a Közösség Magazin segítője (kiadványok szerkesztője: ennyi!, Karakter Magazin), és egy nagyon lelkes parókiás csapat irányítója, összetartója és sok minden más is. És fotózni is szeret, hivatalosan és kedvtelésére is, riportalanyokat rögzített helyzetben, egyéb útjai alatt is állandóan fotóz, sőt még szabadsága alatt is. A fotózást művészi szinten végzi.

Most ebbeli minőségében van előttünk. Én pedig barátként, munkatársként, utazás-szervezőként szerencsésnek tartom magam, hogy részese, átélője lehettem néhány élményének, kattintásának.

Egy dologra még nem sikerült rávennem, de még nem adtam fel, hogy egy-egy közös út során tartson áhítatot. Aztán rájöttem, hogy ő másképpen prédikál, az üzenetet másképpen kódolja, vezet képben és szóban. Az ő nyelve vizuális nyelv, a láttatás, a kép és a szöveg egységének megalkotása, a benyomás, a gyönyörködtetés. Üzenetei sokszor éppen a képek hátterében rejtőznek. Másszor a kompozícióban, a részletekben, a kidolgozottságban, a szépségben.

Ez a tárlat az elmúlt évek kiállítási anyagából a címben jelzett gondolat, koncepció szerinti válogatásból állt össze, erősen öncsonkító és keserves szelektálás által. Ezen kívül olyan képek is bekerültek, melyek még nem voltak kiállítva.

Statisztika: 82 kép látható a kiállításon, számolásom szerint 18 országban talált Tamás alkalmas helyszínt képei elkészítésére, ha Erdélyt és Gyimest két tájegységnek számoljuk és néhány „helyszín nélküli kép”, portré, belső tér-kép, rozzant harmónium-klaviatúra is belefér, így közel húsz helyszín. Szinte az egész világ beköltözött ide Kenyától-Efézusig, Taliándörögtől-Magyarigenig (Erdély).
Néhány képről:
Azt tanácsolom, hogy válasszunk magunknak kedvenc képet! Én most hat motívumot választottam, hogy tereljem a gondolatokat!

Több képénél szoktuk mondani: Tamás: ilyen színek nincsenek. Ő állítja, hogy nem használt szűrőt és az utómunkákban is inkább csak fontosabb kontrasztokat emeli ki, mintsem beleavatkozna a kép természetességébe. Ezért a képek természeti és emberi értékeket fejeznek ki, mintsem a manipulációt sugallják. Nézzük meg a katedrálisos-boltíves képsorozat színeit, a templomok belső fény-játékait vagy üzbegisztáni és a pécsi képek színvilágát.

Látunk kisebb sorozatokat, melyek apró történeteteket mesélnek el, akár a jeruzsálemi képek, amikor előhozzák a Tórát, vagy a kenyai képeken azok az apró momentumok, melyek a missziós érdeklődésű teológusok, lelkészek és a helyiek találkozásának szép lenyomatai. A sorozatok nem csupán egy más világ képeit adják elénk, hanem apró történetekről szólnak.

Tamás még arra is képes, hogy új kategóriát állítson fel: Szabó Dóriról készült kép „Az olvasó nők veszélyesek” c. sorozatból én fehér, azaz egyszínű képnek tartom, hasonlóan a Galyatető téli képéhez, melyen a fehér szín árnyalataival játszik. Tehát az új kategória: egyszínű kép! (ráadásul fehér)

Megjelenik a fotóhumor. Nekem egy képem jelent meg egy fotós újságban, és éppen egy humorosan komponált képet díjaztak (pedig nem is vagyok humoros), én akkor találkoztam ezzel a jelzővel. Tamás képein is megjelenik, amikor két férfi megy az út mellett, mögöttük autó, vagy amikor Pista fejét perspektivikusan majdnem leharapja a szamár, vagy amikor a tyúk eltéved a gyimesi dombokon, nem is beszélve az eltorzult arcú spirituálisról, melyet csakis karikatúraként, mintsem karakterként tudunk felfogni.

Mélységes humánum, szeretet látszódik a képeken, a személyek és a környezet harmóniája. A négy különleges installációjú kép nagyon erős hatást hordoz, és szépen adja a vissza az emberek és hazájuk összhangját, kiemeli jellegzetességüket. Kedvencem mégiscsak az az apró vörös hajú skót kislány, akinek tekintetét csak akkor érthetjük meg, ha valamelyest ismerjük a skót történelmet. Vagy, ha jártunk ott. Arrafelé. Vagy ha nagyon szembenézünk vele! Tehetjük is mindjárt! Tegyük is!
vers

III. irodalmi
ahol

– szabálytalan nyelvészkedés –

a kiállítás talán csak egyetlen szóról szól, mégpedig az „ahol”-ról

ahol, talán a legegyszerűbb helyhatározói értelemben a helyet jelöli, ahol a fotók készültek, de ahol készültek, ott a fotósnak is jelen kellett lenni valamilyen távolságban vagy közelségben, ott ahol megtörténik a felfedezés, a megpillantás, a megragadás

ahol, talán inkább időhatározó, mert mint tudjuk, a fotózás a pillanatról szól vagy szólt? hiszen ma már nem kell spórolni a kattintással, lehet bátran „lődözni” és a fotózás tevékenysége sem a pillanat megörökítéséről szól csupán, hanem legalább annyi munka a rendezés és válogatás, hogy az utómunkáról ne is beszéljünk; ahol, a helyhez kötött és rögzített időt örökíti meg, merevíti ki a kép

az ahol talán minőségjelző? – hiszen ahol járunk, ott minőségi időt töltünk, időnként egy–egy fárasztó nap, elvégzett munka után azt mondjuk egymásnak: nem megyünk el valahova? hová? mindegy: el! ahol időt tölthetünk az az ahol az időt töltjük, ahol ihlet van, szépség és szellem, szeretet nyelv, minőségi idő, milyen minőség ott lenni ahol vagyunk, ahol otthon lehetünk bárhol a világban, egy sátorban, egy lakókocsiban, a szavannán, Freuchie-ban, egy török kocsma teraszán, a tengerparton, a Balaton parton, Galyatetőn

az ahol esetleg határozószó, vagy határozott? hiszen valamit meghatároz, viszonyt fejez ki, meghatározza a helyünket a világban, mert a képek elrepíthetnek bennünket, irigykedhetünk (20 helyszín!), nézünk és vágyakozunk? nézünk és toporgunk? nézzük a képet, fogjuk a ceruzát és írunk a falra? kaparjuk a falat? van egy pont amihez ragaszkodunk? van pont, amihez ragaszkodunk?

az ahol esetleg nem is határozható, nem jelölhető meg, mert egy spirituális-tér? nem is helyszín, csak tere valaminek? Abrudbánya főterén? vagy Iona szikláin, vagy gyimesi (zöld) fűben? hol van az a tér, ami hiányzik nekem? az, ahol nem vagyok, ahol találkozás van, ahol valami történik, ontológiai ahol létünk értelmet kap, szinte fel(ül)emelkedünk és lebegünk ég és föld között? ahogy a Balaton vize, párája és a felhős ég egybemosódnak, már valósággal repülünk és föntről látjuk a maszájok kunyhóit, a siratófalat, a francia katedrálisokat, az üzbég lányok, a szír bácsi színes mosolyát?

hol találkozik az ég a földel? nem tudjuk! (esetleg ahol), ha tudnánk, akkor többek lennénk, mint a földi halandók, mert abban a londoni hármas-oltár-ablak-keresztben, ami a szentet ábrázolja és valósággá teszi a jelenvalót és örökkévalót, a kint-et és bent-et, na ott van a lényeg, ahol az Ég és Föld valóban összeér…