A Bibliamúzeum „Most töredékes az ismeretünk…” c. kiállításán 20. századi magyar képzőművészek alkotásaiból válogattunk, amelyeket a Biblia történetei ihlettek. Összesen 26 ismert művésztől láthatunk festményt, grafikát és kisplasztikát.Kiállítási anyagunkat több hazai múzeumból és magángyűjteményekből kölcsönöztük. Ezek a művek kevésbé ismeretek a közönség előtt. A kiállításon többek között láthatóak Berény Róbert, Derkovits Gyula, Kondor Béla, Gulácsy Lajos, Szőnyi István, Kernstok Károly, Borsos Miklós, Bálint Endre és Schaár Erzsébet műalkotásai.
A kiállítás június 3-ig látogatható a Bibliamúzeum Kiállítótermében.
Képek forrása: parokia.hu
[accordion title=”Bogárdi Szabó István püspök megnyitó beszéde >”]
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az a jó festmény, amit nem kell magyarázni -, mondta valamikor gyermekkoromban a falunk bölcse, amikor kiállítást rendeztek a kultúrházban absztrakt festők képeiből, és rajztanárunk lelkesen magyarázta a művészet különböző vonzatait. Valóban – a festmény, a kép, a rajz, a szobor nem szorul magyarázatra, hanem maga magyaráz, pontosabban mutat valamit.
Ezért engedjék meg, hogy ma ne toldjak semmit az itt látható kitűnő alkotásokhoz, inkább csak köszönetet mondok, hogy nagyböjtben, itt a Bibliamúzeumban ennyi kitűnő alkotótól láthatunk képeket, grafikákat, kisplasztikákat. S hadd hívjam fel a figyelmet a kiállítás kockázatára is – arra a kettős tükörre, amit a két falon egymással szembefordított képek kiadnak. Az egyik oldalon jobbára a megváltás szükségességét látjuk, a bűnesetet, a romlást, a maga fölemelésére képtelen embert, a történetbe elrejtett üdvtörténetet –, a másik oldalon pedig a megváltás elégséges és egyetlen okát látjuk, az üdvszerző érdemet, Krisztus áldozatát, a passiót, a keresztet, a feltámadást – s középen az installáció asztala: mintha az lenne, ahova beinvitálták az emmausi tanítványok, a csüggedtek és levertek, a feltámadott Urat, mert feldobogott a szívük, amikor az Írásokból, Mózestől kezdve elmagyarázta nekik: így kellett ezeknek történniük…(Luk 24)
Tehát böjtben vagyunk és Nagypéntekre és Húsvétra készülünk – immár Nagypéntekre is szabadabban, mint korábban.
Kérdezzük tehát, mint jelent a kiállítás címéül választott bibliai ige, Pál apostoltól: „mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Korinthus 13)
Előbb a tükörről. Az asztalon található egy olyan tükör (többé-kevésbé), amire Pál apostol utal. Bronzból készült (máskor rézből, ahogyan Mózes második könyvében olvassuk: az asszonyok tükreit is felhasználták a Szent sátor mosdómedencéjéhez, 2Mózes 38,8). Ebben homályosan látunk, maga a tükör természete teszi ezt. A skolasztika logikai terminusaival, mintha azt mondaná Pál, hogy itt a modus cognoscendi-ről van szó és nem a res cognita-ról, vagy a megismerés módjáról, s nem magáról, amit ismernünk kell. De hát mar’ah-ról, eszoptron-ról, speculumról van szó – amibe belenéz az ember, mert mutat valamit, mutat és tükröz – de a dolog, amit látni kell, az nem homályos, csak ami mutatja, az nem alkalmas a tökéletes visszatükrözésre. S kezdhetünk, ha már tükörről, speculumról van szó, spekulálni.
Csakhogy Pál, ahogy Kálvin mondja, comparative beszél, hasonlatot mond. Az ismeretünk korlátozottságáról, töredékességéről, homályosságáról beszél – s ezzel mindjárt kettőt is mond: egyrészt letöri az általa annyira szeretett korinthusiak kevélységét (akik mindent tudni véltek, még az angyalok nyelvét is, márpedig az angyalok, mondja Jézus, mindig látják Isten arcát,– Máté 18,10), másrészt erősíti őket, hogy a színről színre látás Isten üdvígéretének teljesedését mutatja: most tükör által homályosan látunk, akkor majd színről színre -, s ami részleges, rész szerint való, töredékes, az elmúlik, sőt eltöröltetik – mert azt fogjuk látni, amit látni akarunk mindig, ami minden látás, megmutatás lényege: magát Istent.
Homályosan látunk – Pál szójátékot mond, de nem játszik a szavakkal. Az enigma, tudja jól, mert olvasta eleget a Szeptuagintát, az ószövetség görög fordítását, az einigma tehát nemcsak homályt jelent, hanem inkább talányt, rejtvény, olykor ijesztő titkot, megfejtendő találós kérdést (héberül: hídach). Amikor Isten feddi népét, mert megtámadták Mózest, ezt mondja: „Szemtől szembe szólok vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek (enigmák) által, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja. Miért nem féltetek hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?” (4Mózes 12,8). Tükör által talányosan? A tükör, a belenézni való, a megmutató kérdéseket vet fel, vagy éppen csapdát is jelentene? – ahogy viszont a görögök némelyike magyarázza a szót.
Színről-színre: a görög proszópon ugyancsak azt jelenti: az, ami a maga közvetlenséségben látható: arc, személy, jelenlét. A színről színre látás üdvígéret és teljesedő üdvtény. Most még hitben járunk, nem látásban, mondja másutt Pál ( 2Kor 5), most, mondja János apostol: Isten gyermekei vagyunk, s nem tudjuk, mivé leszünk, de olyanok leszünk, mint ő, mert meg fogjuk őt látni, amint van ( 1János 3), és az üdv teljességében, a Krisztuséi látják majd az ő arcát, mondja az apokalipszis (Jelenések 22,4). De van itt velünk az az arc, a proszópon – az övé, akinek orcája (és ezt Mózes is látta) sugárzott a megdicsőülés hegyén (Máté 17,2), aki maga is arcra esve imádkozott az utolsó éjszakán a Getsemáné kertjében (Máté 26,39), s akit szembeköptek, mikor csúfolni kezdték (Máté26, 67), s akit nem ismertek föl az emmausiak, csak a kenyér megtöréséről, mert szemeik visszatartóztattak, mert tükör által homályosan látunk.
Tükör a világmindenség is és minden teremtmény is, mondja Kálvin, s nem a tükörrel van a baj, hanem velünk, a szemléletünkkel – ezért figyelmeztet: non evagibamur longius, ne kalandozzunk messzire -, csak álljunk meg ennél az arcnál, a Krisztusénál, egészen pontosan személyénél, még pontosabban a történeténél, a passiójánál – abban tükröződik vissza Isten szeretetének teljessége. S ha jól tekintünk rá, akkor nem leszünk feledékeny hallgatói az igének, ahogy Jakab mondja, nem leszünk olyanok, kik tükörben megszemlélték természetes ábrázatukat (proszópon), aztán elfeledik. Ahogy én ismerem Istent – és ismerem önmagamat, mert a kettő összetartozik -, az töredékes, rész szerint való, homályos, és rejtélyes, és még csapda is van benne! Ahogyan Isten ismer engem – az pedig a testté lett Ige, a második Ádám arca – az teljességre jutó ismeret, a visio beatifica.
Az a jó kép, amit nem kell magyarázni – , most böjtben nem kell magyarázni ezeket a képeket, mindegyik egy-egy tükör, és a rész szerint való ismeretben elővételezi azt, amikor az üdvösségben Isten szemléli majd arcunkon megújított képét és hasonlatosságát.
(Megnyitó beszéd, „Most töredékes az ismeretünk…” c. kiállításán, Bibliamúzeum, 2017. március 9.)
[/accordion]